KAMMERER EDINA BLISS

Párkapcsolat szívvel – lélekkel elvonulás nőknek

Ma már tudom, hogy nem létezik az a bizonyos EGY mondat, az egyedüli helyes módszer, vagy a végső megoldás, ami megment bennünket vagy a kapcsolatunkat. Életünk fordulópontjain mindig kapunk támogatást a külvilágtól, de a külvilágban végső soron mindig csak katalizátorokkal találkozunk, akik beindítanak egy folyamatot. Néha elég egy mondat, egy tekintet, egy érintés, egy pillanat, egy felismerés és valami megváltozik – mert egy mélyebb síkon érint meg, ami történik. Utána az életünk már nem olyan, mint azelőtt volt, s ez gyakran nem egy világraszóló pillanat tűzijátékkal, hanem egy mély, belső párbeszéd és megértés önmagunkkal. Valami megnyílik bennünk, aminek a létezéséről nem is tudtunk addig.

Minél többet foglalkozom emberekkel és párkapcsolatokkal, annál szilárdabban hiszem, hogy nincsenek ravasz démonok, félelmetes szörnyek és legyőzhetetlen sárkányok, amelyek függőségekbe vagy magányba taszítanak, és elszívják az erőnket. A leghatalmasabb ellenségünk nem más, mint a belső ellenállás, s annak leghatásosabb fegyverei: a megszokás, a figyelemelterelés, az elfojtás és a kompenzáció. Ha most felismertél bármit is magadban, ez még csak egy belépőjegy egy új világba, nem az utazás vége. Ezután türelemre, bátorságra, kockázatvállalásra van szükség és mindenekelőtt arra, hogy megnyíljunk valami újra. Azonban hiába a nagyszerű, új felismerés, ha nem alakítunk ki új életet azok mentén. Sok embert ismerek, akik rendszeresen gazdagodnak új felismerésekkel, mégsem tesznek semmit azért, hogy ezek felhasználásával egy új életet teremtsenek a hétköznapokban. Talán közhelynek tűnik, de ha azt akarod, hogy megváltozzon az életed, akkor változtasd meg az életedet. Talán furán hangzik, de most éppen azt a válságot éled át, amire szükséged van az életedben. A krízisek jelenthetik életünk legnagyobb ajándékát. A válságaink hordoznak veszélyeket, fenyegetik a mindennapi, megszokott rutint és biztonságérzetet. Mozgásra kényszerítenek. Mindent megrengető erőt hoznak az életünkbe. Ez pedig azt is jelenti, hogy elveszítjük az irányítást az életünk felett. S amikor ez történik, akkor végre valami VALÓDI léphet az életünkbe, végre levehetjük a valódi lényünket eltakaró álarcot. ☝️

Miért olyan nehéz kapcsolatot teremteni? Azért, mert még nem vagy. Lemondtál az erődről, háttérbe húzódtál, szinte láthatatlanná váltál. Egy üresség született benned, válaszúthoz érkeztél. Még nem született meg belőled az igazi női önmagad, egyenlőre ez csak egy lehetőség. Kapcsolódni azt jelenti: szeretni. Kapcsolódni azt jelenti: megosztani. De ahhoz, hogy megoszthass magadból valamit, tudnod kell, hogy mi az, amivel rendelkezel.

Két mag nem tud kapcsolatba kerülni egymással, mert mindkettő önmagába zártan él. Két virág már találkozhat: ők már kinyíltak, illatoznak egymásnak, beszélhetnek egymáshoz, élvezhetik együtt a napsütést. Az ember magnak születik. Minden csak rajtunk múlik, vagy virág lesz belőlünk, vagy nem. Csak rajtad múlik, hogy növekedni kezdesz-e, vagy sem. Minden pillanatban válaszúton vagyunk. Ha valódi kapcsolatot szeretnél valakivel, fel kell fedned magadat – mezítelenségedet, a “csúnyaságot” (ami csak szerinted az, de mégis megköt és bezár), az ürességedet. Dönthetsz úgy is, hogy mag maradsz, bent a biztonságban, de akkor az élet elmegy melletted. Legyél részese a saját életednek és kockáztass a boldogságért! 🙂

 

Ha a NŐ készen áll, megjelenik a FÉRFI
💎 Mindegy, hogy valaki egyedülálló, vagy párkapcsolatban él, ha a nő megérkezik a nőiességébe, megjelenik mellette a Férfi. Ez párkapcsolatban úgy történik, hogy a férfi automatikusan a nő változásaira reagál és kibontja magából a valódi erejét. Mikor egy nő rájön, hogy tényleg méltó a szeretetre, ajtót nyit a férfinak, hogy attól azután mindent megkapjon. Amikor egy férfi nem törődik azzal, hogy a párja mit akar, az olyan, mintha mindketten aludnának. Ha a nő felébred és végre visszaemlékszik igényeire, a férfi is felriad és szívesebben nyújt többet a kapcsolatban.

💎 Mikor az egyik fél kedvező irányba változik, a másik is ezt teszi. Ez az előre látható véletlen egyike az élet varázslatos jelenségeinek. Ha felkészült a tanítvány, megjelenik a mester. Ha felteszünk egy kérdést, elhangzik a válasz. Ha valóban készek vagyunk rá, hogy elfogadjuk, akkor egyszer csak elérhetővé válik, amire szükségünk van. Mire egy nő képes megtanulni kapni, a férfiak megtanulnak adni. 🙂

Fájdalmas volt, amikor először megéreztem azt a szakadékot, ami a férfi és nő között tátong. Ez nem csak az én távolságom volt, megláttam, hogy ez a világban is jelen van. Figyeltem és kutattam, hogy mi történt velünk, nőkkel és férfiakkal? Ha belegondolunk, régen kolóniában éltek az emberek, s mindenkinek megvolt a maga szerepe, a maga minősége és ez biztonságot adott. Abban az időben a napi cselekvés kötötte le az emberek figyelmét. Nem aggódtak azon a nők, hogy vajon a férfi mit gondol, szereti-e, hazajön-e, másnál van-e? A nő hitt a saját erejében és csak arra figyelt, hogy a benne lévő fény ragyogjon, és a női princípiumából fakadó feladatokat ellássa. A férfi megélte a vadász ösztönét, érezte az erejét és nap, mint nap átlényegült a férfi beavatások által.

 

Messzire sodródtunk innen. Talán a világháború volt az, ami mindent megváltoztatott. Akkortájt roppant meg a férfi erő, hiszen olyan nehézségeket éltek meg, amire nem volt megfelelő érzelmi eszközük, hogy kezeljék. A nők hátramaradtak a háttérországokban, ahol elő kellett lépniük családfővé, ha túl akartak élni. Majd amikor a férfi hazatért a háborúból, már nem volt meg a helye, a szerepe a családjában. Ott volt a nő, aki mindent elintézett, megszervezett, dolgozott, ráébredt egy másik erőre magában, és már nem akart visszahúzódni a tűz mellé, és csak azt a tüzet táplálni. Ott ült a nő a családfő helyén, amiért megdolgozott, ami a túlélése záloga volt. A nő elkezdte élni a férfi princípiumokat, és a férfi elveszítette azt a maszkulin erőt, ami az ő túlélési záloga volt. Ez mindent összezavart bennünk és körülöttünk, elnehezítette azt, hogy visszataláljunk egymáshoz.

Hiszem, hogy az út nem visszafelé vezet a múltba, hanem előre a jövőbe. Nem az a feladatunk, hogy visszatérjünk a régi korok életviteléhez, hanem az, hogy a jelenben megtaláljuk azt, ahogyan jól tudunk működni egy kapcsolatban. A múltból egy ősi bölcsesség lehet a szellemi táplálékunk, amely utat mutat nehéz időkben: a férfi princípium a Nap, a női pedig a Hold. A nap az a ragyogó erő, ami felmelegít, ami a fényt adja kívül. A hold pedig az a minőség, ami a tudatalatti sötétségét megvilágítja és bent gyógyít. Ebben kell megtalálnunk a válaszokat a 21. század felgyorsult hétköznapjaiban.

A nő és a férfi két külön világ, ezért olyan nehéz megérteniük egymást. A múlt tele volt félreértésekkel, de nem szükséges, hogy a jövőben is így legyen. Tanulnunk kell a múltból. Legyünk sokkal megértőbbek egymás iránt és fogadjuk el egymás különbözőségét. Mert azok a különbségek, amelyek a férfiak és nők között vannak, nagyon értékesek – nem kellene, hogy konfliktus származzon belőlük. Ha minden különbség eltűnne a nők és férfiak között, ha egyforma lenne a lelkivilágunk, akkor a szerelem is eltűnne. Én nem tudnék lemondani a szerelemről, mert ez varázslat. ✨💞 A férfi és nő olyanok, mint az elektromosságban a negatív és pozitív pólus – mágneses vonzerő van közöttük. Ellentétes pólusok, ezért természetes, hogy konfliktus támadhat közöttük. De a megértésen keresztül, együttérzéssel és szeretettel, azáltal, hogy betekintünk a másik világába és megpróbálunk jóindulattal viszonyulni a másik világához, a legtöbb probléma feloldható.

 

A férfi útja nekünk nőknek sokszor annyira távoli, máskor pedig tökéletes összhangban érezzük vele a közös ritmust. Talán az egyik legnagyobb kihívásunk, hogy ráérezzünk a férfi ritmusára és merjünk vele az ismeretlenbe menni. Férfinak lenni legalább annyira nehéz ma, mint nőnek. Nincsenek minták, csak maszkok és hegek. A gyógyulás közös út, és tovább tart. A változás pedig a megértésen keresztül indul el. A férfi olyan, mint a gumikötél. Amikor elhúzódik, csak egy bizonyos távolságig teheti ezt, mert onnan már visszapattan. A gumikötél egy férfi érzelmi ciklusának tökéletes hasonlata.

Ez a ciklus három szakaszból áll:
💎 először közel kerül a párjához
💎 aztán eltávolodik tőle
💎 majd újra közel kerül hozzá.

(S ez lehet egy végtelen körforgás, és így tovább…). A legtöbb nőt azonban meglepi, hogy a férfinak bizonyos időszakonként el kell távolodnia tőle, mielőtt megint közelebb kerülne hozzá. A férfiak ösztönösen érzik ezt a kényszert, tehát ez számukra nem választás vagy döntés kérdése – egyszerűen megtörténik. A nők azért értik félre ezt a viselkedést, mert ha ők távolodnak el a férfitól, akkor azt egészen más okból teszik. Akkor húzódnak el tőle, ha nem bíznak benne, hogy a párjuk megérti az érzéseiket, amikor megbántódnak, nem akarják, hogy újra megbántsák őket, vagy akkor távolodnak el, amikor a férfi valamivel csalódást okozott nekik. És ebben az eltávolodásban történik egy intimitás vesztés.

A férfi azért távolodik el, hogy kielégíthesse vágyát a függetlenségre, az önrendelkezésre. (Ez nem azt jelenti, hogy más nővel akar lenni). S amikor már teljesen eltávolodik, akkor, mint a gumikötél megfeszül és a férfi “visszapattan”. Ha azt érzi, hogy önálló, hirtelen újra vágyni kezd a szeretetre és a meghittségre. Miután érzelmileg “visszapattan”, számára ugyanott folytatódik a kapcsolat, ahol eltávolodása előtt tartott. Egyáltalán nem érzi szükségét annak, hogy újraépítsék vagy bármit tegyenek vele. Ahogy a férfi minden magyarázat nélkül, ösztönösen elhúzódik, a nő félelemmel reagál. Pánikba esik és a férfi után rohan. Azt hiszi, hogy valamit rosszul csinált, ő késztette menekülésre a párját. Pedig ez csak a férfi érzelmi ciklusa. Ezért, ha értjük a férfit, akkor tudjuk kezelni ezeket az időszakokat. 

 

A kapcsolat egy misztérium, s mivel két ember között jön létre, mindkét félen múlik. De neked csak a saját részedre van hatásod, de az egy nagyon értékes rész. Két ember találkozásával egy új világ jön létre. Már magával a találkozással létrejön egy új jelenség, ami azelőtt még sohasem volt, ami azelőtt nem létezett. És ezen az új jelenségen keresztül mindkét fél megváltozik, átalakul. Ezért olyan fontos benne maradni a jelenben, hogy tudd, mit ad/jelent számodra egy találkozás.

A kapcsolatot te hozod létre, másfelől viszont a kapcsolat is létrehoz téged. Amikor két világ találkozik egymással, két rejtelmes múlt és egy végtelen jövő nyílik meg. De mi nők, sokszor elvétjük az álmodozást, fantáziálunk egy olyan jövőről, aminek még nincs létjogosultsága. Hiszen kezdetben még csak a két felszín találkozik. De ahogy a kapcsolat egyre meghittebb lesz, egyre mélyebb, egyre közelibb, a középpontok is elkezdenek kapcsolódni egymáshoz. Amikor a középpontok találkoznak, azt hívjuk szerelemnek. S a szerelem még nem párkapcsolat. ☝️ Valakivel a középpontjában találkozni azt jelenti, hogy te magad is egy forradalmon mész keresztül, mert a középpontodban akarsz vele találkozni vele, s akkor neked is be kell engedned őt a középpontodba. Neked is sebezhetővé és nyitottá kell válnod. Ez sokszor kockázatosnak, félelmetesnek tűnik. S ez nem csak az új ismeretségnél jelenik meg, hanem a több éves párkapcsolatokban is. Lassan elzárjuk magunkat a másik elől, s aztán megjelenik a kapcsolatban az érzelmi válság. A lendület elapad, a kapcsolat elfásul, s a technikai egyeztetés átveszi az őszinte és mély kommunikáció helyét. 

Ezért nem számít, hogy kapcsolatban vagy-e, vagy egyedül. Ha úgy érzed, hogy megérintett ez az írás, hogy szeretnél fejlődni, szeretnéd a kapcsolatodat jobbá tenni, vagy szeretnél egy új kapcsolatban tiszta lappal indulni, akkor rengeteg lehetőség áll előtted, hogy átéld a gyógyulást. 🙂 A párkapcsolatban nagyon gyakran veszítjük el sajnos önmagunkat. Fontos, hogy ráébredj arra, hogy mindenkinek szüksége van egy saját térre – neked is – , és ebbe a térbe nem szabad betörnünk. Ez a tér nem ellenünk van, hanem a másikért. Dolgozz azon, hogy a te tered öröm legyen számodra. 

Megálmodtunk egy közös programot neked, a Nőnek, aki tenni akar azért, hogy boldog lehessen. Fehér Csilla (IDE kattintva találod az oldalát) selyem-mandalafestőművész és spirituális életmód tanácsadó, Hlács Erika (IDE kattintva találod az oldalát) a Holy up mozgásforma megalkotója és én egy olyan elvonulásra hívunk most, ami segít a párkapcsolati kérdéseket meggyógyítani magadban, hogy a hétköznapokban élvezni tudd azt az életet, amire valójában vágysz. Az útvesztőből az elvonulás során egy térkép születik, ami később is támogathat bennünket abban, hogyan tartsuk fent a megértést és a pozitív energiát egymás között. Egy jó hangulatú közös megértésre hívunk, amiben gyógyulunk, s megfogalmazunk új célokat, új lehetőségeket. A felismeréseken keresztül felnyílik bennünk egy új hozzáállás, így sikerülhet nézőpontot váltani. Az a célunk ezzel a programmal, hogy a nők ráébredjenek a bennük rejlő kincsekre és lehetőségekre, s hogy azok a párkapcsolataikat is áthangolják.

 

👉 Az elvonulásra előzetes bejelentkezés szükséges.
👉 Az elvonulás időpontja: október 7. péntek 17.00. – október 9. vasárnap 15.00.
👉 A jelentkezéseket Fehér Csilla fogadja és igazolja vissza, kérd tőle a bővebb tájékoztató a programról 👉 fecsi01@gmail.com email címen!

👉 Az elvonulás ára: 66 000 HUF, ami tartalmazza a szállást, a napi közös étkezéseket, a programok díját, de nem tartalmazza az odajutás költségét.
👉 Az elvonulás helyszíne: Kincsem Lovaspark, Tápiószentmárton
👉 Az elvonulásra a helyedet 10 000 HUF előleg befizetésével tudod biztosítani. 

 

Bővebb információ:
Kammerer Edina Bliss
edina.kammerer@gmail.com
+36 20 399 71 77

A cikket a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta és saját szerzői joggal védett fotóval illusztráltuk. 

error: Content is protected !!