KAMMERER EDINA BLISS

Lilith – a bennünk élő kísértés

A mítoszok a belső világunk különböző archetípusait tükrözik vissza és a tudattalan működéseinkről mesélnek, ezzel segítik az önismeret útját és a tudatosabbá válásunkat. Ma már félünk a sötétséghez kapcsolt erőktől, mert a világ csak a jóra kíváncsi belőlünk, s a szocializáció során megtanultuk, hogyan váljunk szerethetővé a környezetünk számára. Ám itt van az ébredés pillanata, amikor a belső iránytű a legmélyebb szintre vezet bennünket, a tudatalatti sötét erőinek birodalmába. Erre a kalandra hívunk most téged, hogy biztonságosan tudj ahhoz a nőhöz kapcsolódni magadban, aki valódi és igaz.  

Ehhez fel kell fedeznünk magunkban a Lilith részünket, amelyet minden eszközzel megpróbálunk elnyomni, elrejteni, mert “rossz”, mert “akaratos” és mert “öntörvényű”. De csak vele együtt válhatunk teljessé, egyedivé és élővé. Amíg a bennünk lévő szentség felé tolódunk csak el, addig a nőiességünk kiüresedik. Azonban, ha képesek vagyunk a profánabb részünket is integrálni, felszabadítjuk a szenvedélyt, az erőt és az impulzusok vadabb világát.

Egy olyan kalandra hívunk most Téged, amiben felismerheted, hogy az emberi kapcsolataid hogyan tükrözik vissza a Lilith sérülésedet. Nem mindig könnyű Lilith üzeneteit megérteni, mert az elme küzd ellene. Túl sokáig volt az árnyékban, ezért ijesztő, túl sokáig volt száműzve az emberi psziché mélyére, ezért dühös. S amikor szót kér magának, azt nem lehet nem meghallani, abba beleremeg az életünk. Rajtunk is múlik, hogy amikor kiszabadul a tudatalattiból, hogyan talál bennünket: együttműködünk vele vagy továbbra is megtagadjuk?

 

Lilth története egy mély fájdalom a női psziché mélyén. Ez a történet az emberi félelmekről, titkokról, elutasítottságról és megtagadásról szól, mégis egy bizonyságtétel a szent nőiségről. A célunk ezzel a programmal nem az, hogy elmeséljünk egy történetet, hanem az, hogy segítsük, hogy Lilith támogasson bennünket, ne pedig romboljon az életünkben.

Lilith a megtagadottak ikonja, mert nem megalkuvó és ez minden nő pszichéjében megtalálható. Emléke megidézi a félelemeinket, miközben tisztázza a motivációnkat és segít megtapasztalni az életet korlátok és határok nélkül. Ő a szabadságot testesíti meg. Általa ismertem fel, hogy nem az a szabadság, hogy bármit megtehetek, hanem az, hogy nem kell megtennem azt, amit nem akarok. Ez volt az egyik legfontosabb tanítása számomra.

Zavaros időket élünk, sok ellentmondásos információ ömlik ránk a világból, így most még fontosabb, mint valaha, hogy rátaláljunk a saját igazságunkra és merjünk a saját erőnkre támaszkodni ahelyett, amit a külvilág próbál meg ránk kényszeríteni. Azok a több ezeréves szenvedés kondíciók, amelyek a női sorsokat olyan engedelmességre késztették, amely erőnknél fogva nem méltó hozzánk, az most oldódni tud. Ez a részünk, amelyet félelmetesnek címkéztek meg mások, az a minőség, amely meg tudja váltani a saját életünket és a világ sorsát. Talán félelmetes azok számára, akik nem ismerik ennek a gyógyító mélységét. Ez a folyamat már visszafordíthatatlan, Lilith már itt van velünk, a kérdés csak az, hogy békére lelünk-e az általa felkínált változásban, vagy tovább harcolunk vele, amíg elfogy az erőnk.

 

Egy programsorozatot indítunk el, amelyben az összes Lilith részt áttekintjük. Minden alkalommal egyet. Nem asztrológiai szempontból fogjuk megérteni ezeket a részeket, hanem lelki és érzelmi aspektusból közelítjük meg őket. Tekinthetjük úgy ezt az utazást, mint egy barangolást 12 különböző ösvényen, amely önmagunkhoz visz közelebb. IDE kattintva megtalálod az első youtube videómat Lilith-tel kapcsolatban.

Az alkalmak nem egymásra épülnek, külön-külön is látogathatóak. Iratkozz fel a hírlevélre, hogy ne maradj le a programjaimról! IDE kattintva könnyedén meg tudod ezt tenni. 

 

🔶🔶🔶

 A PROGRAMRÓL BŐVEBBEN


💥 Gondolatébresztő beszélgetés az aktuális Lilith témáról
💥 Lilith pikkely – kontemplációs gyakorlat
💥 Táncmeditáció
💥 Lilith örvény – gyakorlati eszköz, ami a transzformációt segíti
💥 Lilth kártyalapok és a Jelenlét kártya® segítségével feldolgozzuk a tudatalatti üzeneteit
💥 Az időtartam 2 óra
💥 Amire számíthatsz tőlünk: jó hangulat, szeretetteljes légkör, mély megértés, életigenlő változás

 

👉 A program ára 6 000 HUF
👉 A helyszín: Budapest
👉 A programra előzetes jelentkezés szükséges: edina.kammerer@gmail.com email címen
👉 A program friss időpontjait az AKTUÁLIS menüben találod

 

Előzetes bejelentkezés:
Kammerer Edina Bliss
+36 20 399 7177
edina.kammerer@gmail.com

A cikket saját szerzői joggal rendelkező képekkel illusztráltuk, amelyek a saját gyártású Lilth kártyához tartoznak.

error: Content is protected !!