KAMMERER EDINA BLISS

Bliss soulhealth® Az elengedés misztériuma program

Amikor nem értjük és nem ismerjük az elengedés egyszerű technikáját (illetve annak akadályait), akkor gyakran megjelenik a frusztráció, mely a felénk áradó elvárásokból táplálkozik. Szeretnénk ugyan megfelelni (elengedni), de egyszerűen nem tudunk. Nem is olyan könnyű, mint hisszük. Azt mondják a bölcsek, hogy az elengedés titka az, hogy “ne fogd meg”. Hatalmas igazság, ám nem könnyű megérteni, hogy ez mit is jelent pontosan, és hogyan lehet elérni. Az elme az, ami megfog dolgokat. Az elengedés Isten adta képességünk, amit a gondolkodó, problémamegoldó működésünk által képesek vagyunk teljesen lekorlátozni. Ha képesek vagyunk feloldani mindazt, ami a gondolkodásunkban a gátakat jelenti, akkor az elengedés képessége újra megjelenhet az életünkben. 🧐

Az elengedés pont az egyszerűségében rejlik, ami a kognitív, gondolkodó működésünket képes kicselezni, s feltörni az egónk védekező reakcióit. Ezért átbeszéljük azt az 5 lépést, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy egyáltalán a rajthoz tudjunk állni. Az elengedés igazi titka a rendszeresség. Ha minden nap elengedsz valamit az életedből, akkor egy év alatt több száz olyan tehertől megszabadulhatsz, ami most még nehezíti az életedet. Megtanuljuk, hogyan építsük be az elengedést a mindennapokba, s milyen eszközök segítenek bennünket ebben. 

 

Mi nem elengedés?

❌ Az ego nem tud elengedni.
❌ Az agyalás, gondolkozás, a fájdalomban való tocsogás nem elengedés.
A mentális döntés, nem elengedés.
Félelemből születő hozzáállás, nem elengedés.

 

Az elengedés misztériuma egy belső folyamat, magasabb szintű, mint hogy azt elmével megérthetnénk

🌀 Magas tudatosság, tiszta tudat, a jelenlétben születő csönd segít.
🌀 Oda kell menned, ahol nincsenek félelmeid, nincsenek ragaszkodásaid, álarcaid.
🌀
A tiszta szeretet állapotában tudod 1. megérteni, 2. felismerni a gyógyulás folyamatát
🌀
Az elengedés illúziójából lépj ki, felejtsd el, hogy valamit tenned kell ahhoz, hogy elengedhess.
🌀
Ne etesd tovább a fájdalomtested félelmekkel

 

Az elengedés azért is egy folyamat, mert vannak olyan események, amik egy adott témát újra és újra belobbantanak az életünkben. Ez nem azt jelenti, hogy a korábbi elengedés sikertelen volt, hanem azt, hogy van egy fájó pont, ami élő. Ezekről muszáj beszélni, mint ahogy a félelmekről is. Az is egy félelem, ha azért nem beszélünk valamiről, mert félünk, hogy be fogjuk vonzani. Azonban a tudatossághoz szükség van arra, hogy merjünk nevén nevezni dolgokat. Az elengedés azért is egy személyiségfejlődés, mert átértékelődik a prioritás az életünkben és felértékelődik az emberi kapcsolatok területe. Lesz, akit elengedünk, és lesz, aki társas támogatást nyújt majd számunkra.

Az elengedéshez hozzátartozik az ingadozás a veszteségorientáció és a helyreállítás között. A mindennapokban sokszor egy új identitást kell találnunk egy-egy veszteség után. Arra kell figyelni, hogy egyik állapotba se ragadjunk bele. A hétköznapok része kell legyen, hogy megküzdési stratégiát tudjunk kialakítani. Ha a rezgésemeléssel kezdünk, akkor sokkal könnyebb lesz az elengedés, mert akkor az elme még nem ássa alá a belső munkát a folyamatos kattogásával. A programon használjuk a Bliss soulhealth liquid ®  Elengedés zselét és aura permetet, amelyek segítik az energiamunkát. 

 

Hogyan épül fel ez a két nap?

✨ Megerősítő mondatok befogadása, tudati áthangolás
✨ Gondolatébresztő beszélgetés
✨ 5 lépés az elengedésre való felkészüléshez
✨ OH kártya használata – az alsó 3 csakra elakadása ebben a témában
✨ a tudatalattiban lévő emlékek felfedezése, amelyek akadályozzák az elengedést
✨ Mi akadályozza az elengedést?
✨ Vizulaizációs gyakorlat az elengedés megértéséhez
✨ 8 lépéses elengedés technika elsajátítása
✨ Elengedés meditáció – energetikai oldás
✨ Elengedés gyakorlat a mindennapokban
✨ Újjászületés meditáció – az idővonal gyógyítása
✨ Az élmények átbeszélése
✨ Hitrendszerek oldása meditációban

 

Ez a két napos programot úgy állítottam össze, hogy gyakorlatias legyen, ugyanakkor mély és megengedő. Ez egy spirituális program, amely személyre szabott, és segít megérkezni egy tágulásba. Az elengedés hiánya szűkíti bennünk és körülöttünk is a teret, és egy idő után azt vesszük észre, hogy érzelmileg fásulttá válunk, megrekedünk a hétköznapokban. Az elengedés biztosítja az áramlást, és azt, hogy a szívcsakránk egy szeretetteljes erőközpont maradhasson, a pszichénk pedig egy egészséges, tiszta tudat.

 

Az elengedés hiánya
📌 magányossá tehet  bennünket
📌 felerősítheti a félelmeket
📌 egy idő után összezavarja a dolgokat körülöttünk
📌 miatt megjelenik a tagadás bennünk
📌 tompulttá és kimerültté tehet bennünket
📌 miatt néha álarcot hordunk
📌 miatt hangulatingadozásaink vannak
📌 miatt nem szeretjük azt, akik vagyunk
📌 miatt eltévedünk az életünkben

 

Ezért olyan fontos, hogy foglalkozzunk ezzel a témával és tegyünk azért, hogy napról napra jobban legyünk. A döntés a mi kezünkben van, és a belső munkával megelőzhetjük azt, hogy kellemetlen fordulatot vegyen az életünk. Mindannyian más-más problémákkal küzdünk, egyik elengedés könnyebb, a másik nehezebb. De az elv ugyanaz, ahogy működik. Először megerősítjük magunkat, megemeljük a vibrációnkat, utána pedig el tudunk kezdeni dolgozni.

 

👉 A programra előzetes bejelentkezés szükséges.
👉 A program időtartama: szombat: 10.00.-17.00., vasárnap: 10.00.- 15.00.
👉 A két nap ára: 45 000 HUF
👉 Keresd az időpontokat az AKTUÁLIS menüben

 

Bővebb információ:
Kammerer Edina Bliss
edina.kammerer@gmail.com
+36 20 399 7177

A cikket a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta képeivel valamint saját fotókkal illusztráltuk. 

error: Content is protected !!