KAMMERER EDINA BLISS

Arany iránytű® évtervező workshop

Az Arany iránytű® évtervező workshop a korábbi évek tudatos tervezése kapcsán született meg bennem. Egy olyan – egy napos – programra hívlak, ahol megnézzük, hogy mit engedtünk el az előző évben és a tudatalattira hangolódva megnézzük, hogy milyen üzenetet közvetít számunkra a következő év. Egy nagyon intenzív belső utazásra hívlak most, ez az utazás segít tisztán látni, hogy az elmúlt évben mit indítottunk el, és ha elégedetlenek vagyunk az elmúlt évvel, akkor átalakítjuk annak energiáját.

Megnézzük, hogyan lehet meghatározni az életfeladatunkat. Ez a kérdés sok embert érint és foglalkoztat. Ráhangolódunk a küldetésünkre, és megnézzük, hogy milyen tényezők segítenek bennünket abban, hogy ezt felfedezzük. Az életfeladatunk felfedezése még csak az első lépés, ha ezt a hivatásunkká is szeretnénk tenni, akkor fel kell fedeznünk azt az ösvényt, ami odavezet bennünket.

A téli meditációval megtanuljuk, hogyan ültessük el a tudatunkban a teremtés magját, hogyan gondozzuk, hogy abból a megvalósult vágyaink nyíljanak ki. Megtanulunk a meditációval időt adni a vágyaink megvalósulásának. Megtanuljuk, hogyan váljunk elégedetté azzal, amink van, és hogyan építkezzünk abból, amink van. Ezzel együtt elindítjuk közösen az új teremtéseinket az aktuális évre.

Ahhoz, hogy sikeresen tervezzünk, meg kell értenünk a technikát és meg kell találnunk saját magunk válaszait. Megbeszéljük, hogyan váltsuk le a fecsegő elménket valódi cselekvésre és jelenlétre, hogy mik a szabadság irányelvei és hogy az energia hogyan segíti a teremtést. Megújítjuk a kapcsolatunkat önmagunkkal, a vágyainkkal, feltárjuk a bennünket akadályozó gondolati mintákat és kicseréljük azokat támogató, erős belső programokra.

Egy intenzív gyakorlatias napra hívlak most, sok belső munkával és felismeréssel, meditációval és rövid hangolódásokkal. Az Arany iránytű® évtervező workshopon megbeszélünk olyan kérdéseket is, amelyek a ®YearCompass tervező füzetből vannak, amely ingyenesen letölthető erről a linkről: yearcompass.com/

 

Az Arany iránytű® évtervező workshop egy varázslatos és tudatos utazás, amelyben összekapcsolódunk a belső világunkkal. Megtanuljuk, hogyan figyeljünk befelé, és hogyan halljuk meg a saját belső hangunkat. Egy olyan látásmódot kölcsönöz számunkra ez a műhelymunka, amely segít, hogy a tervezés ne csupán egy bal-agyféltekés folyamat legyen, hanem egy olyan tudatos hozzáállás, amely elvezet bennünket a vágyott életbe.

 

🌀 Miért fontos a tudatosság az évkezdésben? Ez az alkalom segít abban, hogy átnézzük az előző évet minél részletesebben, hogy rájöjjünk, hogy mennyi minden történt velünk. Fontos, hogy lássuk, hogy egy év rengeteg idő, ami rendelkezésünkre áll, hogy változást hozzunk létre.


🌀 Miért fontos áttekinteni az előző évet? Azért, hogy lássuk, hogy mire építkezünk. Hogy mi minden történt velünk, az elmúlt évnek volt egy íve, amit jó, ha egy adott távolságból szemlélünk.


🌀 Miért fontos, hogy kijelöljünk célokat? Mert jó, ha tudjuk, hogy merre tartunk az életünkben. Kell, hogy legyen motivációnk, tervünk, de rugalmasságra is szükségünk van ahhoz, hogy hagyjuk az életet a maga tempójában “dolgozni”. Engedjük, hogy a dolgok úgy valósuljanak meg, ahogy az élet össze tudja rendezni számunkra, nekünk csak arra kell figyelni, hogy tudjuk, milyen évet/életet szeretnénk megélni.

 

👉 A program ára: 25 000 HUF
👉 A program ára tartalmaz egy munkafüzetet, valamint az összes tanfolyami kelléket, amire szükség lehet ezen a napon.

👉 A programokra előzetes bejelentkezés szükséges. A friss időpontokat keresd az AKTUÁLIS menüben.

 

Előzetes bejelentkezés:
Kammerer Edina Bliss
+36 20 399 7177
edina.kammerer@gmail.com

A cikk illusztrálásához a Shutterstock fotókönyvtár jogtiszta képeit használtuk.

error: Content is protected !!